A magyar vizsláról
 |
A
magyar vizsla egyike ősi kutyafajtáinknak.
A többi vizslafajtától függetlenül alakult
ki, eredete valószínűleg a honfoglaló magyarokig
nyúlik vissza. A magyar törzsekkel érkező
kutyák a Honfoglalás után nagy valószínűséggel
keveredtek a Kárpát-medencében akkoriban
élő szláv népek vadászatra használt ebeivel
- amelyek között volt a római korból itt
maradt vadászkutyák utóda is. Valószínűleg
az így kialakult populáció volt az őse a
mai magyar vadászkutyafajtáinknak, vagyis
a magyar vizslának és az erdélyi kopónak.
Ezt az ősi típust nevezzük manapság Pannon
kopónak.
|
A szétválás a fajták
között az eltérő hasz-nálati mód okozta szelekció
miatt következhetett be, feltételezhetően a XII.
- XIV. század folyamán. A vizsla szó már az 1300-as
évekből származó írásos anyagokban szerepel. A XVI.
század elején a nemesi udvarházakban már fog-lalkoztak
vizslatenyésztéssel, amit több levéltári adat bizonyít.
Tehát már a török hódítások kora előtt használatos
volt Magyarországon apróvad-vadászatra egy vizsla
típusú kutya. A török időkben ez valószínűleg keveredett
a törökök kutyáival, köztük a sloughival is. A vizslák
gyakorlati jelentősége a XVIII. században a lőfegyverek
elterjedésével nőtt meg. Ősi nemesi családjaink
közül nem egy volt szenvedélyes vadász, és ezek
közül sokan tenyésztettek vizslákat. Meg kell említeni
a Zay, a Batthyány, a Nádasdy, a Komlóssy családot.
A XIX. században a Felvidéken, Dunántúlon, Szabolcs
és Bihar megyékben volt elterjedt a magyar vizsla.
Sajnos a század második felében erősen megfogyatkozott
számuk.
Európa szerte az 1860-as években lendült fel a céltudatos, sportszerű kutyatenyésztés. Ekkor szaporodtak el az angol, és német vizslafajták Magyarországon - az ősi vizsla rovására. A magyar vizslák száma megfogyatkozott.
1916-ban a Nimród hasábjain jelent meg egy cikk Thúróczi Tibor tollából A régi magyar sárga vizsla címmel. Cikke nagy visszhangot keltett, sokan emeltek szót a régi sárga magyar vizsla érdekében. A mozgalom élére Dr. Polgár Kálmán, Bába Károly, Kerpely Béla álltak. 1920-ban a már működő Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete égisze alatt megalakult a Magyar Vizsla Tenyésztők Egyesülete, ami az Országos Vizsla Club szakosztályaként működött.
A MEOE által vezetett törzskönyvbe csak egy szakbizottság elbírálása után került be a kutya, ha a küllembírálaton és egy vadászpróbán megfelelőnek bizonyult. Az első regisztrált vizslák között volt Witti ( lásd a képen ) Honvéd, Laura , Pax…
Széleskörű vita után, Morvay Loránd, dr. Raísits Emil, Puntigám Jenő és Kerpely Béla vezetésével kidolgozták a standardot, melyet az OVC 1928-ban fogadott el. Az FCI 1936-ben elismerte a fajtát, és 57-es sorszám alatt jegyezte be a standardot.
A vizsla munkatulajdonságait az alábbiak szerint
jellemezték: ... az összes vizslafajták között a
legengedelmesebb és legtanulékonyabb ... igen szépen
tartja a relációt ... feltétlen engedelmességének
tudható be, hogy olyan szélesen keres, amint akarjuk
... alig van magyar vizsla, amelyiket kényszeríteni
kell az apportírozásra ... csapázás tekintetében,
véreb eredeténél fogva, valóságos mester. ( Csizmadia
Gyula ) A munkakövetelményeket az 1936-ban elfogadott
Versenyszabályzat rögzítette.
Az első nagy tenyészetek a Végvári, a Gyöngyöspusztai,
a Kaposi kennelek voltak.A kor híres, külföldön
is elismert vizsla-kiképzői, például Félix Endre,
Ötvös Balázs sokat tettek a fajta népszerűsítéséért.
Nagy fellendülést hozott a tenyésztésbe a Hévizi
tenyésztelep létrejötte 1937-ben. Tulajdonosa herceg
Festetics György volt.
1936-ban lezárták a törzskönyvet, tehát csak az
addig felvett egyedek tisztavérű utódai kerülhettek
be a tenyésztésbe. A negyvenes évek elejére már
körülbelül ötezer fajtatiszta magyar vizsla volt
az országban.
Sajnos a háború végére a magyar vizsla populáció
nagy része elpusztult, néhány egyed Nyugat-Európába
vagy Amerikába került. Az eredeti, központi törzskönyv
is elégett, így a meglévő, fellelt egyedek egy részének
nem volt ismert a származása. Az Országos Vizsla
Club újraindí-totta a törzskönyvet és hozzáfogott
a fajta rekonstrukciójához. Ebben nagy segítséget
jelentett az 1947-ben Gödöllőn létrehozott állami
tenyésztelep is. 1956-ban Kende Mihály vezetésével
újraalakult a MEOE, és 1963-ban sikerült tagsági
viszonyát rendeznie az FCI-vel, amely 1966-ban elfogadta
a magyar vizsla-standard módosítását.
A gazdasági, politikai helyzet javulásával párhuzamosan
a kutyás sport a hetvenes években indult újabb -
azóta sem lanyhuló - fejlődésnek. Érezhető változás
következett be a magyar vizsla történetében is.
Egyre több és egyre magasabb színvonalú vadászkutya
versenyt szerveztek, ami jó hatással volt a tenyésztésre
is. A háború után elterjedt nehézkesebb, csontosabb,
sokszor burkolt, bőrös magyar vizslák helyett a
Dr. Polgár Kálmán és társai által megálmodott vizslákhoz
hasonló, könnyed felépítésű, dinamikus, vágtázó
típusú magyar vizslák kerültek előtérbe, amelyek
maximálisan megfelelnek a modern kor vadászati és
versenyy-követelményeinek.
[KIVONAT
A MAGYAR VIZSLA KLUB
TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZATÁBÓL] |
